Oroszország nem hagyja válasz nélkül az EU újabb szankcióit
Oroszország válaszolni fog az Európai Unió újabb szankcióra - közölte szombaton az orosz külügyminisztérium, arra azonban nem tért ki, hogy milyen intézkedéseket hoz.
Oroszország válaszolni fog az Európai Unió újabb szankcióra - közölte szombaton az orosz külügyminisztérium, arra azonban nem tért ki, hogy milyen intézkedéseket hoz.
A Euronewsnak adott interjúban az EPP frakcióvezetője azt mondta: a Néppártban nincs helye erőfitogtatásnak.
Az elemző szerint a miniszterelnök két szék között imbolyog. Nem jöttek be a számításai.
Ha valakit megsértett volna a hasznos idióták kifejezéssel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter reagált Manfred Weber sajtótájékoztatójára, magyarázta az Orbán–Weber-találkozót.
Oroszország már nem tekinthető stratégiai partnernek, az Európai Uniónak készen kell állnia újabb szankciók bevezetésére, amennyiben Moszkva továbbra is megsérti a nemzetközi jogot – figyelmeztetett kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP).
Miközben Weber Budapestre jön, és a néppárti csúcsjelölt megpróbálja jobb belátásra bírni Orbánt, az Európai Néppártból való kilépést felvető Magyar Nemzet interjút készített az EU-szkeptikus EP-frakció alelnökével.
Nem lát logikát a magyar kormány viselkedésében Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős biztosa. Azt viszont populista módszernek tartja, ha valaki a saját belpolitikai érdekei miatt hamis képet fest állampolgárainak az EU-ról. A hvg.hu-nak e-mailben adott interjújában az EU-biztos elmondta: a magyar kormány már többször kapott milliós támogatást a határvédelemre, de van olyan összeg, aminek csak a harmadát hívta le.
A Fidesz EP-listavezetője szerint a Néppárt egy nagy család, ahol vannak vélemény-ütközések, de mindkét félnek érdeke, hogy a Fidesz maradjon.
Nem talált visszaélést a 4-es metró építéséhez nyújtott hitellel kapcsolatban a finanszírozó Európai Beruházási Bank. Az EU bankja, amely tavaly majdnem 900 millió eurót bocsátott Magyarország rendelkezésére, kedvező feltételekkel nyújt kölcsönt akár állami nagyprojektekhez, de a paksi bővítéssel kapcsolatban nem kereste meg a kormány.
A brit miniszterelnök azt mondta, ha a londoni alsóház a jövő héten sem fogadja el a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit tartalmazó megállapodást, akkor hónapokat késhet, sőt el is maradhat a Brexit.
Tudatmegszálló világkormányzás fenyeget, de zsebünkben a nemzetiszín alufóliasisak.
Az angol lap világosan fogalmaz frissen megjelent cikkében: az Európai Néppárt túl hosszú időn keresztül tolerálta már így is a magyar miniszterelnök autokratikus hozzáállását.
Orbán Viktor a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban Nagy Katalinnak azt mondta a bocsánatkérésről, amire Manfred Weber kötelezte, hogy ez egy nagyon fontos kérdés, de ma nőnap van, "Isten éltessen minden nőt". Azonban azt is mondta, Magyarország ma még nem családbarát ország.
A bizottság szerint még nem halt el az ötlet, de másképp próbálják most megoldani.
Tíz adóparadicsommal bővítette feketelistáját az EU.
A jövő héten Budapestre látogat Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője és vezető jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára.
A miniszterelnök azt mondta, nem fél a brüsszeli perektől. „Mindezt el kell viselnem. Nincs más, mint hogy a Jóisten kezébe kell tennem magamat.”
Három Magyarországgal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásról is beszámolt csütörtökön az Európai Bizottság.
Akár a Tea Párt Magyarország is indulhat az EP-választásokon. Ehhez „csak” 20 ezer érvényes ajánlást kell gyűjteniük. Indul a Kutyapárt is, akár kilenc párt is lehet a listán.